Élem a könyvem

Hogyan, miért született meg ez a könyvem? Amióta az eszemet tudom, azóta írnom „kell”, amióta ceruzát fogtam, rajzolok, amióta ecsetet, festek, amióta tűt, varrok. Ilyen vagyok! Ezek a dolgok érdekelnek. Az írás azonban végül mindent elsöpört.
Kezdetben, úgy tizenéves koromtól naplót írogattam, megpróbáltam leírni a történetemet, biztos voltam benne, az életem egy kész regény, megírta más, és élem én. Na, de félretéve a viccet, tudtam, valamiért az én életem is érdekes, fontos lesz ebben a földi létben, hisz nem lehet, hogy csak azért jöttem, hogy felneveljek két utódot, anyagi javakat halmozzak, majd nyomtalanul távozzak, mintha itt sem lettem volna. Ezek a kilátások nemigen tudtak beépülni az értékrendembe, pontosan ezért kutattam, kerestem, valami hasznosabbat, valami felemelőbb célt, amiért meg kellett születnem. Tanuláskor általában új könyvet írtam a főiskolán, a saját szavaimmal, a lényegre törten, ezután el sem olvastam többé, úgy mentem vizsgázni. Szerettem óvodában dolgozni, ott írhattam eleget, minden nap naplót, majd egyre több írni valót bíztak rám, én lettem a jegyzőkönyvvezető, óvoda történeti naplóíró, helyi újságba cikkíró, néhány évig még oviújságot is szerkesztettem. A megjelentetés azonban csak annyi hasznot hozott, amennyiért a következőt kiadhattuk, így a piszkos anyagiak miatt abbamaradt… Eközben persze írtam a gyerekszájat, a gyerekek annyira jókat tudnak mondani, sokszor nagyokat nevettünk velük együtt. Terveztem, hogy óvónői pályafutásom végén könyvvé formálom, és kiadom az egybegyűjtött „vicceket”. 40 évesen bedühödtem a koromra, ezért az összes addig megírt naplót elégettem. Az udvar közepén rituális tüzet gyújtottam, laponként felégettem a múltam. Akkor már többször megpróbáltam a könyvírást, de még mindig nem volt elég érdekes, nem állt rendelkezésemre elég adat. Különben is, úgy gondoltam, senkit nem érdekel az életem. Néhány nap múlva megbántam. Akkor leírtam a tapasztalataimat, az addig felgyűjtött bölcsességeket, amit a saját bőrömön tapasztaltam, majd idézeteket gyűjtögettem. Mindegyikben felfedeztem valami eszméletlen bölcsességet, megfigyelésen alapuló tapasztalatot. Két spirálfüzetre való közhelyet gyűjtöttem össze, amit mindig mindenki állandóan használ, szinte észre sem veszi, mondandójába szövi… Terveztem, hogy a végén ezt is kiadom könyvben, mire jó sok lett, megtaláltam több kiadásban is, amit már mások előttem megtettek. Írtam gyógynövénykönyveket, gyógymódokat, ám azokból is bőven van a piacon, mindazonáltal azok mind mások tapasztalatain alapuló megfigyelések voltak. Persze, nem mondtam le az írásról, azért csak firkáltam, mert nekem ez jelentette az életet. Történt akkor olyan nagy horderejű dolog az életemben, amikor nem maradt más hátra, csak az írás! Nem csak a szakadék szélén álltam, ahonnan már nem tudtam visszanézni, és önmagamat megismerni, hanem le is vetettem magam a mélybe. Ott elnyelt egy feneketlen zord tenger, összecsaptak a hullámok a fejem fölött, de a süllyedés még mindig nem állt meg, még tovább merültem az önmagamnak állított pokolban, végül már egy halvány fénysugár sem maradt. Csak az írás. Abba menekültem, csak írtam, írtam, és írtam a saját történetem. A környezetem kíváncsi lett, mit írok, kinyomtattam egy párat, és kiosztottam a családtagok, barátnők között. Ekkor lepődtem meg igazán! A barátnők velem nevettek rajta, de a családtagokat mélyen érintették a dolgok… Rájöttem, hogy mindenkinek mást jelent a könyvem, mindenki a saját szemüvegén keresztül nézi, a saját tapasztalatain, és a történtekre adandó válaszain keresztül. Többen állították, hogy depressziós a könyv.
– Hogyan lehet depressziós, ha egy vidám, mindig nevető, pozitív gondolkodású ember vagyok? – tettem fel a kérdést. Minden esetre, én is tudtam, hogy „Az én történetem” cím csak átmeneti, amíg nem találok jobbat. A reakciók után átolvastam, és felfedeztem benne, mit mondtak depressziósnak! Többen azt állították, olyasmit is leírtam magamról, amit sohasem tudtak rólam, pedig azt hitték, ismernek. Valóban úgy volt! Előhívtam egy filmet! Felfedeztem én is mindent, amit mások. Jobban megismertem magam a saját írásomból, mint egészen 40 év alatt… Ekkor ezt a zsigerből, piszkozatba írt könyvet abbahagytam, elmentettem úgy, ahogyan volt, egy másikat írtam, amiben már nem akartam másokat hibáztatni, amikor már szinte tudtam, mi a feladatom. Ennek a címe „Élettusa” lett, amiből két részt terveztem. Előre eldöntöttem, két rész lesz, és azt is, meddig fog tartani az első. Az élettusa egészen jól sikerült, legalább 16 féle variáció készült belőle, minden alkalommal átírtam, ahányszor beleolvastam… Azt gondoltam, csak írom, írom, és írom, majd akkor fogom átolvasni töviről hegyire, amikor úgy vélem, már készen van. Úgy éreztem, élem a könyvem benne vagyok egy folyamatban, mely során nem is én írom, hiszen általában éjjel, vagy hajnalban kaptam a sugallatokat, alig bírtam kivárni a reggelt, hogy azután begépelhessem a gondolatokat, amikről sokszor azt sem tudtam, mi lesz majd a vége. Elérkezett az időpont, amikor elkészült az első rész, bár még voltak bennem kétségek. Felvettem a kapcsolatot egy kiadóval, ahol azonnal elfogadták, és ki is akarták adni. Egy gond volt, sok pénzt kellett nekem fizetni. Javasolták, szerezzek szponzorokat. Kényelmes megoldásnak tűnt, a kiadó mindent elintéz, a reklámokat, az árusítást, nekem csupán pénz kellene mindehhez… hiúságomat legyezgette, hogy 3000 példányt akartak első körben kinyomni, ráadásul a könyv ára 4990 Ft lett volna. Közben persze bekapcsolt az elme… Mi lesz, ha nem tudják eladni, és én hiába adósodom el, nem jön vissza az ára? Úgy döntöttem, meg kell fontolnom az egészet, lemondtam hát… A kiadó visszaírt, nem baj, azért maradjak kapcsolatban velük, és ha elérkezettnek látom a pillanatot, bármikor tárgyalhatunk újra. – Másrészt rendszeres látogatója vagyok a könyvesboltoknak, ismerem az árakat is, láttam gyönyörű, keményfedeles, értékes könyveket fele annyiért. Gondoltam, jó lenne olyan megoldást találni, ahol mindezt én is elérhetném, feleannyiért, keménytáblás kiadásban. Kerestem egy másik kiadót, ahol szintén kiadták volna, de ott majdnem annyit kellett volna fizetnem, mint az elsőnél, csak éppen 200 példányért. Megtudtam, majdnem teljesen magánkiadásnak számít, kivéve, hogy segítenek terjeszteni. Szponzorkeresés közben akadtam a harmadik kiadóra, ahol elképedtek az előző kettő ajánlatán, a szerző, az szerző, és ő kap jogdíjat a könyvért! Legalábbis náluk. Elküldtem nekik is, végül megmondták, ők egy egyházi kiadó, és vannak a könyvemben olyan gondolatok, melyek összeegyeztethetetlenek az egyház gondolataival, de a könyv jó, csak keressek másik kiadót. Ezek után feladtam, rájöttem, nem véletlen, hogy eddig még nem tudtam kiadatni, bizonyos, nemcsak a pénz volt az akadálya. Már írtam a második részt, természetesen piszkozatban, amikor végre átolvastam az első részt, szóról, szóra, töviről hegyire… mit mondjak? Rendesen lezsibbadtam tőle. Totálisan átéltem, újra meg újra a megtörtént dolgokat! Folyamatosan javítottam, finomítottam, töröltem belőle részeket. Eszméletlen mennyiség, eszméletlen átélés… Még mindig nincs készen, ahányszor belenézek, mindig át tudnám írni, pontosan azért, mert folyamatosan változom, amit akkor úgy gondoltam, azon már változtattak az újabbnál, újabb tapasztalataim. A többszöri átolvasással csökkent a hatása rám, igen, tudom, ez a könyvben 465 oldalasnak megjelenni kívánkozó valami nemcsak az utóbbi másfél év tapasztalata, hanem legalább 25 év, ha nem a 40 év összegyűjtött halmaza, melyek kizárólag az én szemszögemből mutatták a világot.
Mindeközben több más könyvet is megírtam, amelyeket mindig akartam, például a gyerekszájat, a diétás szakácskönyvet, az általam kikísérletezett receptekkel, spirituális élményeket, álmokat, gondolatokat. Az élettusába is mindent beleszőttem… Amikor készen lett a második rész, amely legalább 300 oldalas könyvnek felelt meg, kénytelen voltam beismerni, hogy a kettő egybe tartozik, de együtt az már majdnem 900 oldal. Ekkor már feltörtek a versek is, amik az óta sem hagynak békén, pedig soha életemben nem gondoltam, hogy esetleg tudnék egyetlen egyet is írni. Ma már 767 versem van, piszkozatban. – igen, piszkozatban, mert az újabbnál újabb gondolatok miatt még nem volt időm átnézni őket.
Azért térjünk vissza az élettusára. Egybedolgoztam a kettőt, kivettem belőle nem odaillő részeket, de még mindig 600 oldal lenne. Felkerestem az első kiadót, akik ismét örömmel fogadtak, újabb ajánlatot küldtek, és nem érdekelte őket, mit és mennyit írtam azóta, leginkább az első könyvvel akartak kezdeni. Az ajánlat ismét lesújtott, idén még többet kell fizetni, mint tavaly, az áfa emelés miatt. Megint lemondtam, valójában a 3000 példány is megijesztett. Megpróbáltam szponzorokat keresni, szerencsére ismét belefutottam egy olyan emberbe, aki segített. Javasolta, próbálkozzak kisebb mennyiséggel, és azok sikeres bevételéből szponzoráljam a további kiadásokat. Ekkor kivettem a legfontosabb dolgokat a könyvből, és a kezdeti 850 oldalból már „csak” 230 maradt, majd a két részt is egybedolgoztam, amely egy tétova útkereső ember mindennapi felfedezéseit, útkereséseit tartalmazza a maga összes buktatójával, hullámvölgyével, és sikereivel együtt Az valóban élettusa, de amit kivettem belőle, már nem az, így annak más címet adtam. Ha jól számoltam, eddig ugyanabból írtam legalább húsz könyvet. Iszonyú jót mulattam magamon! Nevetséges az egész, nem is próbálom kiadni. Rábíztam a könyvre, legyen, ahogyan akarja. Folytattam a versekkel, a novellákkal, melyekhez az élet tortájából merítettem sok – sok ötletet, kicsit kiegészítve saját tapasztalataimmal, megfigyeléseimmel. Mára ezek is könyvvé nőtték ki magukat, pedig az elején csak jó viccek voltak… lesz, ami lesz, csak írok. Ekkor találkoztam egy szellemi vezetővel. Amit mondott nekem, amint rám nézett, azonnal tudtam, milyen könyvet kell írnom! Alig vártam, hogy hazaérjek, és hozzáfoghassak. Másnap az első könyvről, – mely olyan volt, mint egy kőtömb, amiről le kellett vágnom a fölösleget – lehámoztam a sallangokat, és kiemelkedett a lényeg, mely mindvégig benne volt. Megszületett, kiemelkedett! Az őskáosz tömör gyönyöréből kibuggyant egy új gyöngyszem, egy számomra kedves mű! Csodálatos érzés volt a születése! Végre úgy éreztem, tökéletes lett! Természetesen más a címe, már nem ugyanaz, mint az első! Mindenből van kiút! Ez lett a címe, ezt tartod most a kezedben, mely a hatodik könyv ugyanarról a témáról. Most tökéletes, lefogom magam, nem nyúlok hozzá! Többé egyikhez sem, megmaradnak mind a hatan olyannak, amilyennek születtek, (bár az elsőből így is van 5-6 variáció). Kész a könyvem, amiért eddig éltem. A többi (eddig 7) könyv is mind abból az egyből, és az ott felhalmozott történetekből született, mintegy a kőtömb lehulló darabjaiból újabb szobrokat faragtam. Rábízom őket a sorsukra, ha meg akarnak születni más számára is, akkor biztosan meglesz a módja, megtalálják az útjukat. Továbbra is élem a könyveim, beleélem, átélem, amit írok! Nekem ennél nem kell több! Boldog vagyok.
1. Mindenből van kiút!
Gyógyulás a rákból és más betegségekből alternatív módon
Az „Élem a könyvem” című fejezetben megpróbáltam megfogalmazni, miért írtam meg az első kötetem, mely már magam sem tudom, hányadik variációból született ebbe a formátumába (bár minden percben át tudnám írni…), mire úgy éreztem, hogy elkészült, most már egy beteg ember kezébe is oda merem adni. Először ugyanis benne volt a konkrét szenvedéstörténet is, amit bizony egy éppen mélyponton lévő embernek jó szívvel nem ajánlottam volna. Akkor ugyanis a lélek sokkal sebezhetőbb, érzékenyebb minden behatásra, úgy olvassa, mintha minden vele történne. Magamból indulok ki, hiszen én is elolvastam hasonló köteteket, és teljesen ledöbbentem tőle, mert mélyen beleéltem magam. Mintha velem esett volna meg. Ezért döntöttem úgy, hogy lehámozom róla a „felesleget” és csak a lényeget adom közre. Az embereket azonban jobban érdekelte a „felesleg”, folyton kérdezgetek, azt hitték, könnyű volt, kíváncsiak voltak az igazi érzéseimre, ezért egy blogot indítottam, ahol nap, mint nap közzétettem a lelki utam, a maga összes elbukásával, hitmegingásával és felemelkedésével együtt. (Még az sincs kizárva, hogy egyszer azt is kiadom). No, de térjünk vissza, konkrétan miről is szól ez a kötet?

Gyakorlati kézikönyv NEMCSAK BETEGEKNEK!

(Ezt is akkor tudtam meg, amikor elolvasták, mert magamtól képtelen voltam – akkor még – kategóriákba sorolni a saját köteteimet.)
Ebben a könyvben összegyűjtöttem minden testi-lelki gyógymódot, a választást rábízva az útkeresőre.
Számos anyagi gyógymódot, és a lelkünk számára hasznos útmutatásokat, technikákat tartalmaz. Érdemes belátnunk, bármi történik velünk, saját magunknak van vele dolgunk, nekünk kell változtatni, nem elég egy pirulát bekapni, és azt hinni, minden rendben, nincs szükség másra, mert ekkor nem magunktól, hanem másoktól, tőlünk idegenektől várjuk a megoldást, pedig ez a mi feladatunk. Leírtam azt a csodálatos belső utazást, amin részt vettem, megörökítettem a lépcsőt, amely bennem, legbelül elém tárult, és amelyen elindultam a fény felé, ahol minden fokon ott várt a megfelelő ember, szó, zene, film, könyv, újságcikk, idézet, amelyből lelkileg tudtam táplálkozni, amelyre szükség volt, hogy egy-egy újabb lépcsőfokra léphessek. Csodálatos volt! Ha valami anyagi gyógymódot kiválasztasz, abban rendíthetetlenül HINNED kell, még ha több millióan is azt állítják melletted, hogy az nem használ, azt tűzön-vízen át végig kell csinálnod, abba úgy kell kapaszkodnod, mint egy utolsó szalmaszálba, és TUDNOD kell, hogy attól meggyógyulsz. És akkor GYŐZNI fogsz! Mert bármi történik, túl kell lépned a miérten, már itt van, innen kell felállnod! A miért éppen én nem számít, ez megoldandó feladat, mely üzen NEKED! Egyedül Neked!
Amikor az élet padlóra küldött, avagy megkaptam a végzetes diagnózist, úgy éreztem, magamba zuhantam, és odalenn meghaltam. Meghaltam a múltam, az addigi hiedelmeim számára, hogy újjászülessek azért, amiért „jöttem”. Valódi halál közeli élmény volt, mely hasonlított egy balesetben életét vesztett, és onnan visszatért ember élményeihez. Egy újjászületett, más ember lettem… nem külsőleg, kizárólag belsőleg!
Kezdetben az olvasást és az írást használtam menedéknek. Minden áron meg akartam örökíteni a miértet és a hogyant, no meg azt, hogyan lehet ebből kimászni, hogy mások is profitáljanak belőle. Közben rájöttem, hogy az út minden ember számára egy picit más, saját út, szubjektív, egyedi, és a könyv is mindenkinek mást jelent, különösen a saját szemszög és az addigi tapasztalatok miatt… no, meg amit kiolvasunk belőle. A lépcsőfokokat, amelyen feljöttem az önmagamnak állított pokolból, megörökítettem, erről szól ez a kötet, melynek írásával előhívtam egy filmet, mely mindvégig ott volt bennem, csak nem vettem, nem akartam észrevenni. Olvasásával pedig sokkal jobban megismertem önmagam, mint egész addigi életemben. Akkor fedeztem fel, hogy minden lépcsőfokon ott volt a megfelelő ember, szó, zene, könyv, film, filmcím, mondat, amely átsegített a holtponton, és amely által feljebb tudtam lépni a lépcsőn, melyet világosan „láttam” magam előtt. Egy hétköznapi ember útkeresését írtam meg a maga összes buktatójával, hitmegingásával, felfedezésével együtt, mely során megtapasztaltam, hogy semmi sem fontosabb a szeretetnél, és az emberi kapcsolatoknál. Érdekelne, mit jelentett számodra, ha már olvastad?

Tartalomjegyzék

ELŐSZÓ
ÉLEM A KÖNYVEM

I. BETEGSÉGEK

VESEKÖVESSÉG
MAGAS VÉRNYOMÁS
CUKORBETEGSÉG
ELHÍZÁS
ZSÍRANYAGCSERE ZAVARA
RÁK
A RÁK OKAI – SZERINTEM
NÉHÁNY ELMÉLET

II. GYÓGYÍTÓ MÓDSZEREK

A MÁJ SZEREPE
MÁJTISZTÍTÓ KÚRA
GYÓGYÍTÓ ZÖLDSÉGEK
GYÓGYÍTÓ GYÜMÖLCSÖK
NÉHÁNY SZÓBAN
EGYÉB KÚRÁK
VITAMINOK
IMMUNRENDSZERÜNK
VIZSGÁLATOK

III. ÚTKERESÉS

HOGYAN VETTEM ÉSZRE?
HCG TESZT
GYÓGYSZERELVONÓ KÚRA
PSZI SEBÉSZ
IZZADÁSGÁTLÓ ELVONÓ
BEISMERÉS
REIKI
A MŰTÉT
TILOS
KÖNYVEK
A KEMOTERÁPIA MELLÉKHATÁSAI
ÖSZTROGÉN TARTALMÚ SZEREK
KONTROLLOK
A GYÓGYULÁSBA VETETT HITEM MEGKÍSÉRTÉSE
A RÁK OLYAN, MINT AZ UJJLENYOMAT
A KÉRDÉSEKFONTOSABBAK, MINT A VÁLASZOK
SZOMATOINFRA
A NEM RÁKOS CSALÁDTAGOKNAK ÜZENEM
CSAKRÁK
LELKI ÚT
TITKOM, TITKOM…
HOGYAN ERŐSÍTSÜK HITÜNKET?
HOL KERESSÜK A BOLDOGSÁGUNKAT?

 

Megrendelhető:

http://www.konyvesbolt.online/spd/978-963-06-8772-0/Bratan-Erzsebet-Mindenbol-van-kiut-Gyogyulas-a-rak

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s