Publió írónap

A Publio Kiadó munkatársai mostantól havonta legalább egyszer íróklubot rendeznek, ahová igyekeznek olyan személyiségeket vendégül hívni, akik az íróikat akár az írásra, akár a marketingre inspirálhatják.
A mai nap meghívott vendége Nemere István volt, az egyik legkedvencebb szerzőm. Nemere Istvánt szinte minden családban ismerik. Műveinek eladási példányszáma megközelíti a tizenegymilliót. Főleg a sci-fi könyvei és a paranormális jelenségekkel foglalkozó művei tették ismertté, de több más műfajban is publikál. Számos nyelven kiadták a könyveit, köztük pl. perzsa és eszperantó nyelven is. Megrögzött optimista és a politikát kerülő, közvetlen ember. Amíg nem volt internet, addig is tájékozódtam róla, ha egy-egy műve kapcsán megjelent vele egy interjú a tévében, vagy az újságokban, mindig elolvastam. Manapság meg csak rákattintunk a nevére és minden bejön róla, amit engedett elárulni magáról. Bár… Elvei szerint nem árul el sokat, csak annyit, amennyit muszáj. Egy íróról ne a bulvárlapok firkáljanak mindenfélét össze-vissza, ne attól legyen híres, hogy…
Mielőtt a beszélgetés elkezdődött volna, a kiadótól egy hölgy bemutatott neki, de sajnos nem emlékszem, mit mondott rólam, csak arra, hogy az egyik leg… írónk… Én sem beszéltem neki a könyveimről. Örültem, hogy sikerült pár szót váltanom a példaképemmel, s lencsevégre kapni magunkat.
Az író is ember, bármilyen furcsa, – ezt később ő is mesélte -, „sokan azért mennek el egy író-olvasó találkozóra, hogy szemtől-szembe lássanak egy írót. Aztán rájönnek, hogy: Jé, neki is van két lába, és a két füle között hordja a fejét!” Az én író-olvasó találkozómra mondásuk szerint páran azért jöttek el, mert még sohasem voltak író-olvasó találkozón. Itt ismét egyfajta felelősség hárul az íróra…
A kiadónk írópápaként mutatta be nekünk őt, akit mélységesen tisztelek a munkásságáért. Azt hitte, teljesen kezdő írók vagyunk, akik esetleg egy, vagy egyetlen könyvet sem adtak még ki, úgy beszélt hozzánk, mit miért érdemes megfontolnunk. Mi íróként tiszteltük őt, ő olvasókként, vagy kezdő írókként beszélt hozzánk. Amikor belekezdett a mondandójába, javasolta, hogy kérdezzünk, így pontosan arról fog beszélni, ami érdekel minket. Persze, már előre elmondott pár olyan dolgot, ami ilyenkor általában felmerül. Például, megtudhattuk, mikor kezdett írni és miért. 11 évesen megfordult a fejében a gondolat, aztán 25 évesen már komolyabban nekilátott és meg is jelent egy könyve. 30 éves korától azonban minden áldott nap, megszállottan ír, hisz mint mondta, egy író mindig ír. Bármit csinál, bárhová megy, mindig ír. (Ez igaz) Ő maga reggel hatkor kezdi s délután kettőig meg sem áll, akkor egy ebéd, némi kötelező levelezés után ismét folytatja. Ha egyvalamit elkezd írni, azt addig írja, amíg tart és soha sem fogja befejezni.
Negyven éve ír. Azt teszi, ami a dolga, ír.
Kérdéseink nyomán megismerhettük a nézeteit arról, mit jelent egy sci-fi írása, mennyiben fantázia és mennyiben alapszik tudományos tényeken. Az olvasó így játszva tanul, észre sem veszi. Az írás nagy felelősséggel jár, nem mindegy, mit írunk, mert sok emberre nagy hatással lehet, amit olvas. Két olyan emberről is tud, akiknek gyökeresen megváltozott az élete azért, mert elolvasták a könyvét.
Sosem értette az olyan írókat, akik írói válságban szenvednek, mert azt sem tudják, miről írjanak. A téma előttünk hever. Mindenben meg lehet látni az írnivalót. Egy helyen azt nyilatkozta, csak a lusta író hivatkozik az ihletre. Azért elismerte, hogy amit csinál, nem mindennapi, valóban megszállottan ír.
Kérdeztük a könyvkiadásról, hogyan kezdte: Természetesen a régi idők másabbak voltak. Anno az emberek még többet olvastak, mert nem volt ilyen információáradat, internet, stb., akadt egy tévé otthon, amin két csatornát lehetett befogni, és ha a műsor nem felelt meg, olvasással töltötték az időt. Manapság az emberek figyelmét ezerfelé széthúzzák. Ezért több lábon kell állni. Érdemesebb nemcsak egy műfajban írni. El kell gondolni, mit szeretnék, és kihez szeretném eljuttatni. Ahhoz érdemes igazítani a szöveget, legyen az mese, novella, szerelmes regény, vagy éppen a titkok könyve. Egyetértek.
Az időt egyébként hasznosan is ki lehet tölteni, minden kis hézagba belefér valami. Ezzel is maximálisan egyetértek. Nekem sem volt annyi időm soha, hogy egyetlen percig is unatkozzak. Mielőtt írni kezdtem, akkor sem. Amióta, hét és fél éve megszállottan a gép elé láncoltam magam, szinte bűntudatot érzek, ha nem írok, mert annyi gondolat gyülekezik a fejemben, amit még nem vetettem papírra, ui. ehhez még több időre lenne szükségem. Amikor a kötelező feladataimon végig rohanok, észre sem veszem és máris a gép előtt találom magam, az épp aktuális írásomban. És élvezem!
Azt is elmondta, hogy az írót fel lehet ismerni a műveiben, mert beleadja önmagát, a megszerzett tudása is átszűrődik. Csak az tud jól írni, aki sokat olvas. Végül elismerte, hogy belső indíttatásra ír. Harmincéves kora óta ennyire megszállottan.
Megtudtam, hogy nem 696 könyve jelent meg eddig, hanem csak 646. „Csak” Annyira jó!
Vajon, ha én is negyven évig fogok írni, nekem mennyi könyvem lesz? Jelenleg 78 könyvem van, melyből 52 kiadott. Sokszor megijedek magamtól, mert amikor úgy érzem, vége, újabbak jönnek. Ezek szerint ezt egy egész életen át lehet csinálni? Hiszen akkor nincs mitől tartanom…
Az is elárulta, hogy számára a könyv, az a nyomtatott könyvet jelenti, amit meg lehet fogni, bele lehet szagolni, lapozgatni lehet. De azért e könyvekre is kötött szerződést, sőt, azt is elmondta, hogy a kiadók már olyan szerződést kötnek, amibe azt is belefoglalják, hogyha az e könyv után jön még valami, amit még fel sem találtak, már arra is náluk legyenek a jogok! Régen nem így volt. Ő vidéki ember, sosem élt Budapesten és nem is fog, tehát nem voltak itt ismerősei. A kezdés ezért (is) nehezebb volt neki. Ui. amikor lepötyögte a kéziratot az írógéppel, akkor a 2 Forintosokat bedobálta a telefonfülkébe és sorra hívogatta a kiadókat, mire egy valaki szóba állt vele. Nem volt nagy választék – a kiadók között sem. Azt is letesztelte, mint kis ország, kis nép, kevesek által használt nyelvvel eleve hátrányba szoruló írója, hogy a világ összes kiadójának szétküldött 130 email-t, hogy mit szólnának ahhoz, ha ő, mint író nekik dolgozna. A 130 -ból 12 válaszolt, abból 11 nemlegesen, és az az egy is, aki felelt, olyat mondott, hogy végül semmi nem lett belőle. Erre mondta, ha az Iliászt albán nyelven írták volna, sohasem ismerte volna meg az egész világ. Tehát, hiába írunk világirodalmi színvonalú műveket, ha nem angol anyanyelven írjuk. Az már fordítás, egyből észreveszik a szójárásokon… s máris hátrányba kerül.
„Tudom jól, hogy mind arra vágynak, hogy egyszer kitörjenek, de ez a mai világban elég nehéz. Hányan is vannak… huszonöten? Nos, ahogy én látom, ebből kettő kitörhet, további tíz megmarad középszerűnek, a többi pedig szép lassan elsikkad…”
Ezt természetesen nem elkeserítésképpen mondta, hanem csupán a puszta tényeket vázolta. Hát ezért felejtettem el megkérdezni ezt a sok mindent: sajnálom, hogy nem kérdeztem meg, melyik könyv volt az első megjelent műve és mit jelentett az neki akkor? Mit jelent ma, ha megjelenik egy könyve? Egy kicsit megszokottá vált ennyi kötet után? S hogy azóta hány kiadónál, mennyi könyvet adott ki, illetve, vezet-e ezekről napra pontos statisztikát? Azért az írási sorrend is érdekelt volna… Arra is kíváncsi lettem volna, tud-e olyanról, akinek mind a 646 könyve megvan? És neki van mindegyikből? Van-e olyan könyve, ami csak e könyvben jelent meg?
Amikor előtte beszélgettem vele, megemlítettem a 696 könyvet, akkor javított ki, hogy csak 646. Jelentettem, hogy sok könyvem megvan tőle, mire mosolyogva azt felelte:
– De nincs meg mind!
– Hát persze, mind nincs meg! – nevettem.
– Nekem a Titkok könyve volt az első 1988 – ban.
– Azt 1986 – ban írtam!
– Tudom, de én akkor szereztem meg.
– A Titkok könyvéből aztán egy egész sorozatot írtam!
– Igen, azt is tudom, megvan az Új titkok könyve is, a 2013-as, a 2014 –es, a 2015 ös még nincs meg… – sajnálkoztam.
– Már írom a 2016 -ost! Az idő és gyűjtőmunka miatt… – mosolygott.
Szenzációs, írógéniusz! Ám itt még valami eszembe jutott… Ha az ember ennyi ír, akkor fennáll a veszélye, hogy a legfanatikusabb rajongói sem tudják beszerezni minden művét.
Az írónap kiválóan sikerült, bizonyára a kedvenc szerzőm miatt is…
Ha jól belegondolok, tavaly ismét majdnem sikerült elhagynom ezt az árnyékvilágot, de ilyenkor mindig az jut eszembe, már ezért megérte élni. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer találkozhatom vele, meghallgathatom, mit mesél az írásról. És mégis…

2015.03.11.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s